Ajtón kívül

Aztán eljött az a Nap, nagy N-el, a bűnbeesésem napja amivel az alant közzétett mászó-napló kezdődik és fejére állt a világ. Aznap nem csak a bűnbe estem, hanem a maga fizikai valóságában is. Lásd lejjebb. És aztán nem volt megállás. Egy darabig.

 A Báránykő távolról. Egészen pontosan a Csókakőről fényképezve. Azon a Napon.

Tettestársak:  Timbus - sógor

  Pihe – a sógor ex-katonatársa, a bűntény idején már haver

  Lajos, Szabó Zoli – Pihe haverjai

Én meg Tim csak estére tudtunk csatlakozni a többiekhez, mert nagyon lazán lettek a dolgok leegyeztetve. Tar felől mentünk fel Ágasvárra, útba ejtettük a Tuzson-arborétumot. Egy rövid látogatás a Csörgőlyukban meggyőzött arról, hogy a barlang (még) nem az én terepem, mert itt a súlyfelesleg könnyen beszorul. Utána egy csomót bolyongtunk Csókakőn meg a Zöld pöttyön, de csak véletlenül találkoztunk össze Pihéékkel. Gyors sátorverés, majd irány Ágasvár, mert hideg sört igértek, a tüdőm majd kiköptem, teljesen leizzadtam, de a csillagásztábor hagyott kaját (rizseslecsó és fasírt, remek párosítás), amit nagy örömmel begyűrtünk, főleg a végén, amikor kiderült, hogy nekünk adták, csak a sört kellett kifizetni. Pihe totálkáros lett a sörtől, egész visszaúton a fűben heverő mobiltelefonokat kereste. (Értsd: szentjánosbogár), csak neki volt fejlámpája, egy merő öröm volt utána menni. Ennél már csak az volt jobb, ha szóltál hozzá, mert akkor készségesen a szemedbe világított. De valahogy visszaértünk a táborba. Remek volt.

Az éjszaka eseménytelen volt, azt leszámítva, hogy hajnalban be kellett venni a hátizsákokat a sátorba (alapterület 190x120 cm) az eső miatt, így az éjszaka hátralevő részében a lábunkat a nyakunkba kellett venni.

Reggel ettünk pár falatot, majd kimentünk a Kétszögeshez. Mit mondjak, a frász jött rám, amikor közölték velem, hogy én itt le fogok ereszkedni, mégpedig önerőből. Egy pruszik-kötél és Pihe segítségével végül mégis nekieredtem. Kb. 2 méter után elkezdtem élvezni a dolgot. Odalent megnéztem, hogy Timbu-sógor hogyan mászik felfelé, majd ismét beülőt véve nekieredtem. Kb. 35 perc alatt tettem meg a 12-13 métert, 2-szor kiestem a falból, de életem első ereszkedése után sikeresen kimásztam a kitűzött útvonalat. Utána megvolt életem első biztosítása is, Lajost biztosítottam, némi segítséggel. Utána némi ereszkedési gyakorlat az Asztalon, egy hatalmas pereccel színesítve: A támaszkodó lábammal egy páfrányra léptem és kiment a lábam alólam. De az ereszkedő kötelet úgy szorítottam, mintha az életem függne tőle. Az is függött, és meg is dicsértek mert jól csináltam. Végül egy kis levezető mászás a Minitorony(III) útvonalon (Lásd: Madárvédők)

 

 

Timbu, Sándor és én Berényből indultunk, kocsival, Hatvanban felvettük Sancit, így kissé sűrűn voltunk a kocsiban, de csak a vasútállomásig kellett kibírni, aztán búcsú Sacitól, vonatra fel, majd Pásztón le. Keresztül-gyalogoltunk Pásztón, a Plusban egy kis készletfeltöltés, majd egy rövid nyerőszéria a Kokakóla és Szprájt automatán és már kint is voltunk a városból, igaz, pár száz méter kerülővel, mert sikerült elveszítenünk valahol a turistajelzést. asznoson némi rácsodálkozás a helyiek kedvességére, mert mindenütt gyümölcs volt kirakva a kapu elé hokedlin, pedig nem is mondtuk előre, hogy jövünk. A mellettük levő mérleget viszont nem értettük, mire föl tették ki. A szőlőhegyen keresztül elhagytuk a falut, majd felmásztunk a hasznosi várba, ahol remek kilátás volt és fíling, majd kapaszkodás tovább, a víz, és a nyereményszprájt egyre jobban fogyott, de az erdőnek csak nem akart vége lenni, de aztán találtunk egy forrást, ami bitang hideg volt, viszont pezsgőtablettával feldobva isteni lett. (És továbbra is hideg.)

Alig érintve a ""ződ pöttyöt"" máris a táborhelyen voltunk, ahol sátrat vertünk és irány a sziklák. Bemelegítésül természetesen ereszkedés a Kétszögesről, majd Timbus félúton standot épít és visszamászás. Érdekes, lehet, hogy fejlődöm? Tíz percig sem tartott. Annál tovább tartott, a sok öltözés-standépítés-miazmás. Tettünk néhány kísérletet a Kétszöges melletti Névtelenen, de nem jött össze.

Este konyak, sör és dumaparti. Este lefekvés után igen fülledt volt a levegő hajnalban a zsákok menetrendszerűen sátorba be, mert jött a zivatar. Sancival megint úgy aludtunk, mint Gabival a múltkor: mint két lepukkant indiai csodafakír, lábukkal a nyakukban.

Reggel reggeli. Előtte konyak. (Sancié, Napoleon). Timbus ki sem bújt a hálózsákból, úgy is meghallotta a tömény alkohol-féleség jellegzetes hangját. Persze, ihatott ő is. Utána megint Névtelen illetve csak Sándornak és Timbunak, mert én és Sanci magunkra vállaltuk a forrásfelderítés és a vízszállítás logisztikai feladatát, egyúttal megfürödtünk a patakban. Ez utóbbi szuper volt, mindannak dacára, hogy a patakparton látszott a leheletünk. (Levegőhőmérséklet < 10 Celsius), gőzölögtünk is rendesen. A forrást is megtaláltuk, így lemaradtunk Sándor báránybőr mamuszos(!) Névtelen-mászásáról. Nekünk ez továbbra sem megy. Végül két idegen csaj ""csakúgy mellékesen"" stílusban előadott ócsárlása közben megmásztuk a Mini tornyot, de csak ketten, mert Sándor megsértődött a két csaj dumájától.

Levezetésképpen sörözés, buszozás, majd vonatozás. Saci és a gyerekek értünk jöttek Hatvanba.

Előzmény: Saját HMS karabinerek (Egy Austrialpin és egy Salewa bajonettzáras), vadiúj beülő (Hudy) és lapka (Salewa), valamint kötélgyűrűk.

Ez csak amolyan egynapos túra volt, kizárólag felderítési célzattal és az új holmik beavatása. Hajnali kelés, autóba ülés, irány Nagyvisnyó, ahol az ifjúsági tábornál az autót otthagyva, a régi sárga jelzésen elbotorkáltunk a várig. Mármint a Dédesi várig, ami gyönyörű. Igaz, kissé fárasztó volt a felkapaszkodás. (Kb. I-) A két héttel később elkészült fotók majd kárpótoltak, akkor azonban csak egy pezsgőtabletta kárpótolt, na meg a kilátás. Miután kiélvezkedtük magunkat, átmentünk a sziklákhoz. Már a Várban gyanús volt, de a sziklákon bizonyossággá vált: Sándor keveri a római számokat. (A várban a XIII. századot a VIII-al) ""Itt egy négyes!"" felkiáltással megállt a Drakula gróf nevű képződmény előtt. (IX-) Nem csoda, hogy be sem tudtunk szállni, a teteje meg egy "fűrészelt-lecsiszolt" tábla, egy merő vertikális és áthajló izé. Utána még tartottunk egy kis vadászatot egy falban hagyott karcsi után, de szét volt kalapálva. Egy rövid mászás, kb. 4 méterig, majd, vissza egy négyesnek tűnő falhoz, ahol viszont a rövid kötéllel az éles sziklákon nem tudtunk standolni. Közben egyre forróbbak lettek a kövek, és felkerekedtünk hazafelé. Visszafelé kiderült, hogy a sárga út egész máshol vezetett, mint ahol mentünk.

 

Egyedül vágtam neki, a sógor ajándékaként kapott hátizsákkal, amely némileg meg volt rakva és addig a pontig nem is volt baj, amíg a Wartyi szállította, de minden jó véget ér egyszer, Keresztesen a falu szélén némi kővel aláékelve otthagytam korántsem hűséges Wartyogónkat. Mivel nem sötétedett, hanem egyenesen sötét volt, ezért a kulacs megtöltése után fejlámpám imbolygó fényénél nekivágtam megkeresni a tábort. Hát mit mondjak, eltévedtem. Kétszer mentem el amellett a bazi nagy kő (Sándor Gorilla-kő névre keresztelte, mert úgy néz ki Keresztes felől, mint King Kong nyakig beásva) mellett, ami a táborhoz való ösvényt jelöli. (Gyenge mentség, de orosz fejlámpámban az égő éppen aznapra időzítette haldoklását és csak balra volt hajlandó világítani.) Végül, mivel továbbra sem találtam, egyszerűen találomra vágtam neki , mert már csak abban voltam biztos, hogy Báránykő melyik oldalon van. Némi kóválygás után hol lukadtam ki? Hát pont a Kétszögesnél! Ezt még sötétben is megismertem. Innen már csak néhány percnyi téblábolás az időközben erősen halványuló fejlámpám fényénél és már Pihe Petzl típusú irányfényének hívogató integetése közben, korántsem dicsőségesen bevonultam a táborba, és lerogytam egy, utóbb Katának bizonyuló kellemes szőkeség mellé, aki sajnálatosan Pihe felségterülete volt. (Nekem sajnálatosan, csak a nejem meg ne tudja.) Timbu sógor levessel kínált, majd magam is elővettem valami harapnivalót, beszélgetés után pedig kéttengelyes, majd alvás.

Másnap korán felkeltünk, és természetesen ereszkedéssel nyitottunk, a Kétszögesen. Ezután visszamásztam, mégpedig végig, kétszer is, másodszorra köztest szedtem. Ezután Pihe kinyomta előlben a Zöld Övezet (V+), standolt és megpróbáltunk utána mászni. Ez úgy általában ment, de én a kétharmadtól visszafordultam, mert hát az ember ismerje a határait. (Korlátait?)

Amikor a többiek befejezték, mentünk a Nagy Repedés nevű sziklához, ahol is Pihe, Sándor biztosításával, előlmászta a Buda-rést (V+). (Utána panaszkodott Sándor kissé szellős biztosítására.) Ezek után egyenként felmásztak a toronyra, és miután Katát is kicibálta Pihe, én is kivergődtem, de rengetegszer beleültem. De sikerült és nagyon szép volt! Igaz, annyira bedurrant az alkarom, hogy kb 25 percet kellett várnom, hogy két szálon ereszkedve biztonságosan le tudjak ereszkedni. Aznap már nem másztam semmit, csak néztem a többieket akik a London repülről  (VI+) repültek.

Este kaja, spagetti az avarból (Kiborult, a fene egye meg, illetve végül én ettem meg, az avarból. Kell egy új lábas.) Hajnalban epegörcs, Nospa, javulás, két falat reggeli, majd én, Sándor és Timbu elcsörtettünk a Hátsó Hatosokhoz, ahol ők másztak én meg összetörtem az órámat, nem idegből, csak túl sokat pereceltem. Vigasztalódásul másztam egy négy plusszot, a Keresztesi utat. (Pihe meg Kata ezalatt sziesztázott, bár az is lehet, hogy több kalóriát égettek, mint mi hárman együtt :-))

Ezek után cuccolás, a Wartyi életre lehelése, majd Pásztón búcsú Katától és Sándortól, akiket Kata mamája vitt el. (Mit mondjak, nem volt elragadtatva attól, hogy leánya egyedül volt négy, enyhén szólva is kétes egzisztenciájú hímneművel.) Este grill parti a jászberényi Lehel lakótelep romantikus és szúnyogos Zagyva-partján.

Újabb módszer a megközelítésre: Én Hatvanból vonattal, Timbu pedig a Golffal Ózdról jön, Pásztón felvesznek engem, majd parkolás Mátrakeresztesen. Sajnos, Sanci továbbra sem tudott időben (értsd:szombaton) csatlakozni, ezért szombaton csak hárman voltunk. Érkezés után táborverés, majd ereszkedés a Kétszögesen, és persze visszamászás. Ezek után a változatosság kedvéért a Nagy Repedést támadtuk. Sándor előlbe megcsinálta az Nagy Repedést (IV), majd mindketten utána mentünk. Sándor biztosítása továbbra is kissé szellős, csak a mászás érdekli. Odafönt átstandoltunk, leereszkedtünk oldalt és visszamásztunk az Etelkán (IV, ebből is látszik, hogy az illető nem hölgy, hanem egy rövidke út.) Mindeközben egy tízéves-forma srác felmászott a Terminátor úton, és nekifogott dicsekedni Timbusnak, de olyan szemérmetlenül, hogy azt hittem, ledobja onnan a kölyköt. Leereszkedtünk, majd visszacuccoltunk a kétszögesre, ahol a jobboldali V-ös utat nyomtuk, némi variálással. Mivel időnk még mindig rengeteg volt, ismét cuccolás és a már-már elfeledett, a tábor felőli utak közül Sándorral kimásztuk a Kéményt (IV). Timbus ezalatt ebédelt, majd visszatérés után után visszamentünk az Madárfészkeshez, ahol egy névtelen hármas úton előlmászva, ékekkel bogarászva felmásztam. Hát nem könnyű dolog az ékelés, főleg mert csak kifelé nyíló repedések voltak. Az egy szem betett éket sem volt könnyű visszanyerni. Ezek után a központi standból Timbus és Sándor kimásztak egy ötöst.

Még voltak kisebb-nagyobb próbálkozások, kiszólóztam az Asztal-Repedést, de már inkább a vacsora felé kacsintgattunk. Ami hamarosan be is következett, majd némi beszélgetés, sör és vodka után nyugovóra tértünk.

Másnap kissé nehezen ébredt a csapat többi része, én ugyan korán keltem, mert majdnem megfagytam, de ez az én hibám volt, mert nem megfelelő öltözetben nem megfelelő hálózsákban aludtam. Hajnalban Kb. 3 fok volt.

Még meg sem reggeliztünk, amikor megérkezett Sanci és a haverja, Gál Csabi, és hoztak egy pótkötelet is. Ittunk még egy kortyot, majd irány-minő meglepetés- a Kétszöges. Itt volt egy elvetélt elölmászásom, majd egy felsővel vigasztalódtam, majd kimásztuk a tegnapi Kéményt, ami mohás volt és omlós, mint a kalács, így én Mohás Kalácsként emlegetem azóta is. Ezek közben Sándor és a sógor az Ellenszenves és vidéke vonalon nyomultak.

 Közben Gál Csabi egy rakat ismerőst üdvözölt, mi ebben nem zavartuk, lévén közben remekül használtuk a kötelét.

Az újabb módszer szerinti megközelítés (ld. előző beszámoló) volt a terv, de mivel a Golf lerobbant (mégis, mit csináljon egy , a húszas évei közepét taposó autó?), ezt persze pont akkor tudtam meg, amikor Pásztón leszálltam a vonatról. Kissé ideges lettem, mert nem lehetett tudni, hogy mikor érnek Pásztóra, sőt azt sem, hogy jönnek-e egyáltalán? A tisztánlátás kedvéért kerestem egy kocsmát (ahol meg kellett nyugtatnom egy öregurat,hogy nem vagyok hóhér a hátamon lévő kötél ellenére), ahol egy kávé és egy unicum segítségével visszanyertem a szokott pesszimizmusom, és elhatároztam, hogy akkor is kimegyek, és megnézem, hátha van ott valaki, akinek nincs párja, legfeljebb mászok egy kicsit, és estére visszajövök. Mivel a busz elment, gyalog vágtam neki. Szerencsére a Golfot sikerült életre lehelni, és ismét egyesítve erőinket, Csókakőn landoltunk, ahol közben igazi nagyüzem volt, és csak a széleken jutott hely, néhány kisebb, kissé lepukkant négyes és ötös úton. (Filmes, Völgyi út, Áthajlás, mind IV+) Sándor egy egyszálas ereszkedéskor rossz oldalon szállt be a kötélbe és az elfogyott az ereszkedés felénél. Elég megrázó élmény volt neki, mert utána jobban figyelt a biztonságra. Délben meguntuk a dolgot a koszos utakon és átcuccoltunk Báránykőre, ahol táborverés után a Kétszöges jobboldali útjait mászogattuk, egész jól mentek, fárasztó volt, de élvezetes. Mivel hamar sötétedett, nem sok mindent tudtunk alakítani. Este némi huhogás közben megérkezett Tigris és Anna, aki remek rablóhúst sütött nyárson, és beszélgettünk is.

Másnap reggel természetesen a Kétszöges a nyerő. Ereszkedünk, Tigris és Anna pruszikkal, mi csak úgy, majd többszöri visszamászás következett.

Levezetésképp összegyűltünk a Névtelen falnál, amit Timbu megpróbált előlbe kinyomi, lévén ez az egyik kedvence, ha nem a legnagyobb. Én biztosítottam, igyekeztem a legszabályosabban helyezkedni, ez később igen helyesnek bizonyult, mert Timbus hatalmasat zuhant a második akasztás előtt, fél méterrel a föld felett állt meg. Nekem a kötél elfüstölt a kezemen néhány centit, a nyoma két hétig látszott a tenyeremen. Utána már nem nagyon tudtam semmit csinálni, örültem, hogy van kezem.

 

Timbus többszöri halogatás után úgy döntött, hogy csak a kötelével meg a vasárujával képviselteti magát. Valószínűleg más, a szikláknál kellemesebb fogású dolgok felé volt orientálva. Így aztán Sándorral ketten kerekedtünk fel szombat délután, ami azt jelentette, hogy Saci vitt ki minket a nagyvisnyói ifjúsági táborhoz. Innen gyönyörű őszi erdőben sétáltunk fel a szikláig, a nap süt, a szikla majdnem üres, keresünk egy laza utat, neve sincs, kb. II-III nehézségű, Sándor ment elől, szép volt, és könnyű, de valahogy adta az igazi mászás fílingjét, így Feelinges lett a neve. (Ha valaki nem tudná.) Sándor talált egy karabinert. A többi idő a felderítéssel és lihegéssel telt el, ez utóbbi részemről. Ezek után erősen sötétedni kezdett, így elmentünk tábort verni a vár tövébe. Ott már volt egy pár, egy nagyon aranyos kis kutyával, utóbb kiderült, hogy Pacal (Rákosi Lajos) és Ildi, a neje, valamint várvavárt gyermekük, még mínusz néhány hónapos korában. Ja, és Láma, a kutya. Este némi sör, sangria, grillezett csirkeszárny - ezekkel megkínáltak minket is- és persze, hatalmas beszélgetés, kiderült, hogy az övék a Fehérkő túristabolt, és hogy már jártak egy két olyan helyen, amit jegyeznek is valahol. Éjszaka kimondottan meleg volt, pedig nagyon rákészültem, vittem meleg holmit dögivel.

Másnap gyönyörű reggel. Egy finom tea (Irish Breakfast) után táborbontás és irány a sziklákhoz. Becuccoltunk a Jobb Hasadékhoz, ami az előző napi Feeling mellett van. Nagyon szép út, Pacal mászta előlbe, talán V lehet, a közepén van egy pont, ahol a kulcsfogás ismerete elengedhetetlen a továbbjutáshoz. A következő utat, egy remek repedést Sándor mászta előlbe. Én a közteseket szedtem Pacal fotózott. Utána leereszkedtünk egy VII-esen, amit Pacal ki is mászott, de azt mondta, hogy az ő magasságával ez nem olyan nehéz, Sándornak azonban nem sikerült. Ezek után érzékeny búcsút vettünk tőlük, és átcuccoltunk a Reibung-táblához, és konstatáltuk, hogy mások is érkeztek közben, akiknek a mászótudása lényegesen meghaladja a normális viselkedésről alkotott fogalmaikat. Ez akkor derült ki, amikor az általunk mászott útba csak úgy bemásztak, csak úgy, nem zavarta őket, hogy esetleg az út már foglalt. (Úgy tűnik, ez elég elterjedt magatartás, a bunkóság nem ismer határokat a sportban sem.) Ennek ellenére én a baloldali, Sándor pedig mindhárom Reibung utat megmászta. Mivel a nagyarcú idegenek teljesen átvették a területet (a fiú különösen bunkó volt, egyfolytában nagyképűsködött, de a lány mászott elől, a fickó egyfolytában azon rinyált, hogy húzzák be, és semmivel sem volt jobb nálam) Sétáltunk egyet a szikla tetején, ahol találtam egy patkószeget. Aztán átmentünk a Kis-falhoz, ahol Sándor előlmászott egy V-ös utat, de csak félig, egy másik útra áttérve standoltunk, és én simán utána másztam. Én, egy ötösbe. Hihetetlen. De annyira elfáradtam, hogy a másik, csak IV-es utat, amely piazos volt kissé, már nem bírtam kinyomni. Ittunk egy pluszt, cuccolás lefelé, ahol Timbus meg az öreg piros Golf már várt minket.

Ez egy olyan túra volt, ami azért volt rendhagyó, mert csak mi mentünk Sancival (A Wartyi volt a szállítóeszköz) mert volt nálunk egy kötél: Pihe piros statikusa, ami csak 20 m de a Csókakő legtöbb útjára elég. Rendesen fagyott, amikor megérkeztünk, de némi konyak, Sanci elmaradhatatlan laposüvegéből és máris kedvezőbbek voltak a körülmények. Amikor felértünk a sziklához, Pihéék már ott voltak. A bögrém leejtése, megkeresése után beöltöztünk és irány az Omladék-torony. Az ott kinézett utat előlbe próbáltuk nyomni, de csak potyogtunk, mint két kukacos alma. Egy, tótos akcentusú pasas szólt, hogy azok az utak elég becsapósak, mert nehezek. (Egy névtelen és az él, IV, IV+, régebbi kalauzokban mindkettő V vagy V-) Végül, miután kipurcant a csuklóm, feladtuk, és egy könnyű III-ason felmentünk a tetejére. Szar érzés volt. Aztán felvittük a kötelet a Kis Fás (III+) tetejére, azt végre kinyomtuk felsővel. Aztán Sanci ugyanabból a standból kinyomta a szomszédos IV-est, esett egy jó nagyot, mivel álltam, kissé megroggyantam, de bírtam, majd ettünk. Ebéd után én is kinyomtam IV-est, majd a közben Pihe által előlmászott útban "vendégeskedtünk". Ezek után átcuccoltunk a Toronyra, ahol is némi trükközéssel kimentünk. (Kikötöttük a kötelet, hogy a beüléskor is az útban maradjunk, mejd kicibáltuk egymást. Mindeközben egy lány, aki utóbb Gyöngyinek bizonyult, hihetetlen erőfeszítéseket tett egy IV-es úton, ha hússzor nem próbált meg beszállni, hát egyszer sem. Végül nem mászta ki, de engem lenyűgözött a kitartása. (És a bája is) Barátja Laci kedvet kapott a toronymászásra, ezalatt én lemeóztam Lajos ékelését. (II-III, mármint az út, nem az ékelés) Közben Lajos biztosításában segédkeztem Pihének, mint pótsúly. Végül Sanci előlmászott egy kéményt, egy merő mocsok lettem, mert nagyon potyogott a dzsuva meg a kisebb és nagyobb kövek. Végül hazamentünk, Pásztóig elvittük Lacit és Gyöngyit. Remélem, még találkozom velük.

 

Ez volt az Outdoor Apucik Beavató túra. A túrából hagyomány lett, erről külön poszt fog szólni.

 

Csak edzés jelleggel, Sándor kimászta a barlangtól balra eső ötös utat, majd én is felküzdöttem magam, meg Timbu is. Ezek után átettük a kötelet a VII-esbe, ahol ő felmászott (némi beüléssel, de hát egy VII-en???) én meg leereszkedtem. Ennyi. Ők gyalogoltak tovább, én meg haza.

 

Innentől a napló többnyire már vázlatos, csak tények felsorolását tartalmazza.

Csak egy kis felderítés volt, boulderezéssel és egy ötméteres ereszkedéssel. (Ekkora volt a leghosszabb kötelünk.) A sziklák gyönyörűek és magasak, de kalauz nélkül az én tapasztalatommal azért kicsit húzósnak tűnik. De a boulderezhető sziklák, hát azok csodásak.