Ajtón kívül

Ne ess pánikba!

Ezt a mondatot egy olyan regényből vettem kölcsön, amit szinte kötelező olvasmányként ajánlanék mindenkinek. Ez  a Galaxis útikalauz stopposoknak. Ha mégsem olvasta volna mindenki.
Ez a blog azokról az értékes perceimről fog szólni reményeim szerint, amiket nem idehaza töltöttem, hanem utazással, túrázással, sziklamászással, horgászással, kutya sétáltatással. Szóval nem kell nagy dolgokra gondolni, mert például a tér-idő kontinuumot egyszer sem léptem át még életemben, mi több, még Európa határait sem.
Így, ha a kalandjaimat el kellene helyezni a térben, akkor az egész csak a Galaxis egészen kicsi szeletére kell gondolni, annak is az egy vidéki spirálkarjában lévő poros kis naprendszer jelentéktelen 3. bolygójára kell fókuszálni mindössze. És ennek a bolygónak is csak a legjelentéktelenebb kontinensére.
De akkor hogyan jön ide a Galaxis útikalauz? Úgy, hogy az ember lépten-nyomon olyan helyzetekbe keveredik, hogy automatikusan a fent említett mű sorai jutnak eszébe. Az alábbi két történet velem és Berta Gabival esett meg, amikor éppen túrázni mentünk, csak azért, hogy ne otthon bámuljunk ki a négy fal mögül. Az egész túra csakis arról szól, hogy bepakoljuk a hátizsákot és elmenekülünk valami olyan helyre, ahol inkább csak fák vannak és nem olyan sok ember.

 A Mátra azon a vészterhes napon

Ez első eset egy olyan túrán történt, amit azért csináltunk újra, mert az előző évben a mély hó megakadályozta, hogy végigcsináljuk: az Országos Kéktúra Sirok-Kékestető közötti részén. A félbeszakadt túrát azóta „kubai nyaralás” néven szoktuk emlegetni, mert a sok hó ellenére remekül lebarnultunk. De erről majd esetleg máskor.
Az egész egy sima sátorozás volt, és ez első estig nem is történt semmi. Még a teljes besötétedés előtt sátrat vertünk az Oroszlán-várnál, a sánc melletti szélvédett részen. Az este remek volt a fóliában sütött virsli, hubival bélelt tea, beszélgetés a maradék parázs mellett. És az éjszaka is nyugodtan telt. Reggeli közben hallottunk ugyan némi zajt meg lövések hangját, de túl nagy feneket nem kerítettünk a dolognak. Tél van, vadászati szezon, sajnáltuk a vadakat, de semmi aggódás. Kényelmesen ettünk, lebontottuk a sátrat és továbbmentünk a Kék úton. Néhány száz méterrel odébb hirtelen elénk lépett egy vadászruhás fickó és az alábbi párbeszéd zajlott le:

„- Mi a fenét keresnek itt? Ma tartja a vadásztársaság az idei nagy vadászatot! Honnan jöttek? – kérdezte izgatottan a zöldruhás, cigivel a kezében.
- Hát honnan jöttünk volna? Végig a kék túrajelzésen az Oroszlán-vár felől! – feleltük.
- Elment az eszük? Hiszen arra hajtanak, maguk végig jöttek a fő lő-irányon, csoda, hogy élnek! – nézett nagyot a fickó.
- És ezt nekünk ezt honnan kellene tudni? Egyáltalán, szabad itt vadászni, a túristaúton? -kérdeztük ijedten és értetlenül. Mire a fickó csodálkozva ránk nézett:
- De hát már két hete ki volt téve a recski kultúrháznál  meg a polgármesteri hivatal faliújságján is!”

Jómagam, az előző évi "kubai nyaraláson". Másnapra szépen lebarnultam. 

Ez volt az a pillanat, amikor a abbahagytuk a vitát és otthagytuk a fenébe a csávót, inkább választva a jókora kerülőt, amit ajánlott. Arrafelé az első dolog, amit észrevettünk egy kopjafa volt: egy vadászé lehetett, aki ott halhatott meg. Legalábbis a fácán-tollas, vaddisznó-sörtés koszorúkból erre lehetett következtetni. Ezek tényleg nem viccelnek, állapítottuk meg. Miután megúsztuk, hogy a terítéken végezzük néhány őz, fácán és vaddisznó között, felidéztük magunkban az Útikalauz idevágó részét:

„Ennek láttán a Vogonok ismét bekapcsolták a hangosítóberendezést.
- Semmi értelme meglepődést tettetni. Valamennyi tervrajz és megsemmisítési utasítás ötven földi év óta megtekinthető a helyi tervezőhivatalban az Alfa Centaurin, úgyhogy bőven volt rá idejük, hogy hivatalos panaszt jelentsenek be. Semmi értelme, hogy ilyen későn kezdjék a felhajtást.”

Másodszor akkor idéződött fel az útikalauz, amikor a Cserhátban jártunk. Tudni kell, hogy 10 éves koromig ott laktunk és a mai napig nagyon kedves hely a szívemnek. Rengeteget csavarogtunk, főleg, amikor Ecsegen laktunk. A Bézma hegy (514m magas vagy inkább alacsony), ami a falu mellett volt akkori életem úttörő-mitológiájában olyan helyet töltött be, mint a görögöknek az Olümposz. „A bátrak zászlaját a Bézmán lengeti a szél” szólt az ecsegi  II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat idevágó indulója is, amit Harczos Pista bácsi szerzett. Tehát nem csak az én gyermeki fantáziám birizgálta Bézma, ahová mindig is fel akartam mászni.
És egy napon elköltöztünk, anélkül hogy megtettem volna. Idővel egy rövid túristautat is kiépítettek a tetejére, de a költözés után 29 évet kellett várnom, hogy végre feljussak.
Egy szép nyári nap Gabival nekivágtunk és felsétáltunk a tetejére. Magára az útra kár túl sok szót vesztegetni, mert a legizgalmasabb része az volt, hogy fényképezőgéppel a kezemben egy elkóborolt, szerencsétlen, magányos vadmalacot kergettem. Gabi csak röhögött rajtam és legelte közben az illatos erdei szamócát. A fotóból nem lett semmi és szerencsére a malacka mamája sem került elő. (Mert akkor egy fa adja a másikat. Könnyen Zrínyi Miklós vagy Szent Imre herceg sorsára juthattam volna.) Így némi összekaristolódás és csalán-csípés árán feljutottunk.
És odafönn nem találtam semmit, se kilátó, se kilátás, csak bozót mindenütt. Illetve valami mégis volt: egy kis, kék műanyag tábla, amin egy fehér szám állt:

 198

És semmi más. Ismerős valahonnan a szitu?

„…
- Ki vele!
- Jó - mondta Bölcs Elme. - A Válasz a Nagy Kérdésre...
- Nos?...
- Az Élet, a Mindenség Meg Minden... - mondta Bölcs Elme.
- Tehát?...
- A Válasz... - mondta Bölcs Elme, és megállt.
- Igen?...
- A Válasz...
- Igen???...
- Negyvenkettő - mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.”

Szóval mire vártam 40 éves koromig? Hát 198. Azóta ezt köszönésképpen is szoktuk használni.

Berta G. mint vízimalom-operátor a Cserhátban

 És semmilyen körülmények között se hagyd, hogy egy Vogon a jelenlétedben olvassa el a verseit. Lehet, hogy ez az én írásaimra is igaz lesz, de szolgáljon mentségemre, hogy ez próza. És ha már idáig jutottál az olvasásban, akkor úgyis mindegy.

További képek egy kattintásnyira!