Őszi kikericsek. Kattints rájuk és nézegesd az ősz szebbik arcát!*
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Petőfi Sándor: Szeptember végén
Azért szeptemberben a ködös reggelek is szépek lehetnek - Feltéve, ha nem kell mennünk dolgozni. Vagy iskolába. Vagy katonának.
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhitat
Nem Velence, nem Párizs: Chioggia, Olaszország. Szeptember elseje: előző nap már megvolt az a Vihar
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ady Endre: Párisban járt az ősz
A legtöbb embernek a szeptember a szokásos dolgokat jelenti, mint amilyen például a sok gyümölcs, az őszi kikerics virágzása, sárguló levelek, tankönyv-árak és osztálypénz.
Miért más nekem a szeptember hónap, mint sok más embernek? Én is a végemet érzem, mint a fenti költők? Hisz nekik a szeptember nem más, mint annak a pillanatnak a metafórája, amikor rájövünk, hogy már túljutottunk életünk csúcsán. Ez persze biztos rám is igaz, de ez az érzés nem csak most tört rám, hanem minden évben átélem. Én nem a születésnapomon érzem a tovaszálló időt, hanem szeptemberben.
Számomra a szeptember különleges hónap volt. Mint pedagógus-szülők gyermekének, nekem a nyári nyugalom akkor is véget ért, amikor még nem is jártam iskolába: olyankor mindig változott valami.
Az egyik iskolám: A nehéz kezdetek ellenére megragadott a különleges hangulata
Amikor pedig iskolába kerültem, ez az érzés végérvényesen elválaszthatatlan lett a szeptembertől: az életem szinte minden fordulópontja szeptemberben kezdődött. Iskola, gimi, főiskola. Helyszínként 2 általános iskolában, 2 gimiben és 2 főiskolán is kezdtem, ezek mindegyike komolyan változtatott az életemen, hiszen minden alkalommal teljesen új helyre kerültem. Új emberek, új szabályok. Később új barátok is. Augusztus utolsó napjaiban vonultam be katonának is.
De egy valami nem változott: a szeptember. A szeptember más. Különbözik a nyártól. Míg a májusi kék ég legtöbb esetben észrevétlenül oldódik fel a nyári ragyogásban, a szeptemberi égbolt mély kékje összetéveszthetetlen. A felhők fehérje ékkőként ragyog a szeptember mélyvízkék egén, amelyet alulról a már finoman színesedő levelek tartanak, mégjobban kihangsúlyozva azt.
A színek összetéveszthetetlenül mutatják az évszakot és talán mást is: talán a tovatűnő nyarat talán a tovatűnt időt?
Talán nem véletlen az sem, hogy én, aki a verselemzésekkel mindig is hadilábon álltam, Kosztolányi élete végén írt nagy verseiről - főleg a Szeptemberi áhitatról- 11 oldalas elemzést írtam, magamtól, szívből jövően. Más estben 2-3 oldal is ritkán jött össze, pedig akkor nem trükköztem sem a betű- és sorközök nagyságával. Mert megérintett a szeptember.
Észrevettétek, hogy szeptember nem mindig szeptember elsején kezdődik? Többnyire hogy előbb, még augusztus végén, de van úgy, sokkal ritkábban, hogy a naptári hónap már elkezdődött, de még az nem a szeptember maga. A szeptember tudniillik mindig a nyarat tovasöprő, viharokkal tarkított hidegfronttal veszi kezdetét. Emlékeztek, amikor 20-i tüzijátékot nézők között vágott rendet, halottakat, sebesülteket és lemondatott kormány-tisztviselőket hagyva maga után? Akkor is így volt: néhány nap múlva megint előkerültek a miniszoknyák, a kivágott topok, a kamionsofőrök is visszavették a klumpáikat, de az már nem olyan volt.
Hangulatos késődélután a Zagyva partján
Mert onnantól kezdve van más, összetéveszthetetlen kék színe van az égnek, a nap csak melegít, szinte alig éget. És olyankor érzem úgy, hogy egy újabb esztendő ért véget.
Magam részéről azért nem szeretm annyira a szeptembert, mint várható volna. Igazából mindig szomorúvá tesz, mint most is.
De egyvalamit nem tudok elvitatni: A szeptemberi égbolt kékje és a színesedő levelek között táncoló aranyló fényfoltok talán a legszebbek egész évben.
A pókhálók kellemetlen akadályból műalkotássá nemesülnek ilyenkor.
* Mi van az idén a kikericsekkel? Elfelejtettek virágozni. Talán a hosszú árvízes napok végeztek vele? Lesz-e még ugyanannyi, mint minden évben?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.