Ajtón kívül

Szóval ott hagytam abba, hogy felszívtam magam a baloldali közlekedésre és a fejem rengeteg infóval a Royal Autoclub akciósan vett térképéből, úgy éreztem, hogy eljött az időm. Fel Anglia meghódítására!
Sajnos ehhez már nem vehettem igénybe a korábbi hódítók jól bevált módszerét, mármint a velszi íjászok zsoldba állítását. Egyrészt mert már kihaltak, másrészt meg a Vauxhall kocsink mindössze 5 személyes. Meg egyébként is csak egy egynapos kirándulást terveztünk az angol vidék egy szolid, ám mutatós látnivaló-hármasának körbejárására: Windsor, Stonehenge, Middle Wallop. Ez utóbbi nem túl ismert, de majd erről a maga helyén. Ez a túra ráadásul jelentős mennyiségű autókázást is jelentett az angol vidéki utakon, ami szintén nem elhanyagolhatóan kellemes tényező: aki már járt ott, tudja miről beszélek. Aki meg nem, annak meg hiába is magyaráznám. Azt látni kell.

A Windsori udvar

Mivel mi a Bristol Channel távolabbi partjáról indultunk, ezért jó korán keltünk és a rádiót az egyik benszülött rádióról a másikra hangolva, majdnem egy fenékkel elmentünk Windsorig. Ott leparkoltunk, némi fizu ellenében, mert a korábbi látogatásomon felderített ingyenes parkolók megszűntek. Aztán a Temze-part érintésével felsétáltunk a várba. Ez jó ráhangolódás volt, Windsor belvárosa igazán hangulatos város. Ebből a hangulatból némileg kizökkentettek a bejáratnál a fémkereső kapuk és biztonságiak. Viszont ezek szélesen mosolyogtak és igazán kedvesek voltak mindenkivel, aki ellenvetés nélkül maga mutatta meg a csomagját. Hja, más világ lett: a terrorizmust itt már komolyan veszik. És már benn is voltunk és bámultunk le a várárokba, ami egy hihetetlen szép és hangulatos kertecske. Lásd alább a képeken.

A várárok mutatós kis kertecskéje 

 Továbbmenve megtekintettünk egy vörös-kabátos és medveszőr-kucsmás őrt, akit legnagyobb bánatunkra nem váltottak le. Majd feldobtunk néhány képeslapot és bementünk Mária királynő babaházába. Aztán egyik ámulatból a másikba esve szédelegtünk végig olyan termeken, amik tömve voltak hihetetlenül értékes festményekkel, antik bútorokkal, szőnyegekkel és fegyverekkel. Egyik terem lenyűgözőbb volt mint a másik. Én már voltam itt korábban, de ugyanúgy elbűvölt minden, amit láttam. És a gyermekeim sem rohantak előre, Saci, a nejem is kikerekedett szemmel bámult mindent. Volt néhány terem, aminek a fala tele volt régi fegyverekkel: kardok, lándzsák, pajzsok, pisztolyok, puskák és még ki tudja mi minden a falon sorakozott katonás rendben. A gyerekeim földbe gyökerezett lábbal bámulták a rengeteg dolgot. Megvallom, engem is levitt gyerekbe a látvány, hiszen én is háborúztam gyerekkoromban eleget, így engem is teljesen elvarázsoltak a szépen kidolgozott hadi eszközök. Áron meg is kérdezte:
„- Hogyan lehetne valamelyiket kézbe vennem?
- Talán ha benősülnél a királyi családba. –mondtam némi gondolkodás után- Nem ismerem az angol uralkodóház családfáját pontosan, de talán akad egy korban hozzád illő lánygyermek.”
Áron megállt, a homlokát ráncolva gondolkodott, látszott, hogy komolyan számításba vesz minden lehetőséget. Majd megszólalt:
„- Oké. De akkor tuti, hogy a kezembe vehetem valamelyiket?
- Biztos lehetsz benne fiam.”- mondtam és ebben maradtunk.

Hiába, az érdekházasságra nem lehet elég korán felkészülni.

Egy nem reguláris gárdista

Miután kijöttünk a kiállításról, mégiscsak sikerült elkapnunk és lefotóznunk egy őrségváltást.

A reguláris gárdisták őrségváltása fegyveres(!) bobby felügyeletével

A windsori kastély látnivalói után még tettünk egy rövid sétát a városkában is, megcsodálva az ajándékboltokat,különös tekintettel a sarki modellboltra, ahova Áronnal be is mentünk, és csak teljes atyai tekintélyem bevetésével tudtam megakadályozni, hogy ne vegyünk semmit.

Saci vonzódik egy kalózhoz

Aztán némi bonyodalom árán kihajtottunk a parkolóból és irány a kőkorszak: Stonehenge. Sajnos itt vétettünk egy hibát, mert otthon felejtettük a jegyzeteinket és rosszul emlékeztünk a nyitvatartási időkre, és Stonehenge-et látogattuk meg előbb. Kár volt, ráadásul Middle Wallop útba is esett volna.
London felől Stonehenge-be érkezni önmagában is élmény, mert amikor a dombtetőről először megpillantjuk…nos azt látni kell. Először 1999-ban jártam itt, akkor is megrohantak az érzelmek. Meg másodszorra 2005-ben is. Ott állnak azok a jókora kövek több ezer éve, semmi extra és mégis. Lenyűgöznek, nem tudom, miért. Nézegess te is köveket, alant a képeken.

 Stonehenge jobbról-balról

Én, a feleségem meg valami nagy kövek (Sándor, figyeled a pólóm?)

Aztán visszamentünk Middle Wallopba. Ott van ugyanis egy repülő ezred múzeuma. Ennek a tájékoztató tábláját Stonehenge felé vettük észre és akkor látogattam ide először. Egy repülő ezred, aminek 1890-be nyúlnak a gyökerei? Igen, hihetetlen, de ők mint léghajós és sárkányos(!) felderítő és tüzérségi megfigyelő alakulatként kezdték, a Royal Flying Corps, ahová tartoztak, innen eredeztethető és 1912-ben alakult. A történelmük a XX század fegyveres konfliktusainak történelme. I és II világháború, Falkland, Borneó, Irak, Kuvait és még sok mindenhol megfordultak, érdekes repülőeszközök, fegyverek, makettek, hadizsákmány cuccok, fényképek. Jó kis történelemóra és szerintem igencsak megéri ellátogatni mindenkinek ide. Sajnos a fiaim bánatára alig sikerült itt ¾-ed órát eltöltenünk, mert már zártak. De így is megérte. Innen hazahajtottunk és nagyon élveztem a vidéki angol tájat, amivel egyszerűen képtelen voltam betelni. Este Tesco Value rákos-izés készétel, ami igen finom volt.

Csapatlégvédelmi eszköz Middle Wallop múzeuma előtt.

Másnap nem keltünk olyan korán, mert kissé fáradtak voltunk, de reggeli után azonnal kocsiba ültünk és irány Carleone, ahol a római légiósok múzeuma van. Ez is ingyenes volt akkor és meglehetősen pici, de a gyűjtemény gazdag volt és alapos. Áron kapott egy kis tesztlapot, amin kérdések voltak a kiállítás anyagából. Áron olyan örömmel töltögette, mintha sosem kellett volna ilyet tennie az iskolában, pedig alig tud pár szót angolul.
 

 Római katona rekonstrukciója Áron felvételén

Megcsodáltuk a rengeteg tárlóban lévő apróságot és elképedtünk, hogy mennyire tudtak ezek a rómaiak. Hihetetlen, de még itthonról is volt valami: Egy sisak Brigetioból (Szőny). Bréking nyúz: Úgy tűnik, a Brigetio még rejt egy-két sisakot.
 

Wales jellemző korszakait ábrázoló fafaragások

A múzeum után mentünk még néhány kört a hangulatos kis városban.

Carleoni hangulatok: utcakép, kocsma és egy stílusos kapualj

Megnéztük egy-két házat, amihez hasonlót a Museum of Welsh Life-ban is láttunk, és megcsodáltuk a rengeteg, fából készült szobrot. Egy barátságos benszülött megszólított minket és közölte, hogy a szobrok mindegyike Wales valamely korszakát jelképezi és nyugodtan tekintsük meg valamennyit, ami a boltok udvarán van felállítva, még ha nem is vásárolunk semmit. Ezt lelkesen meg is tettük, majd irány Big Pit és a bányamúzeum.

A bányamúzeum udvara Big Pitben
 

Ez a múzeum Blaenavonban volt, addig keresztülautóztunk egy-két érdekesebb nevű wales-i településen, amelyek neve a szlávokat megszégyenítő mássalhangzó-halmozással volt tele. De a nyelvi furcsaságokról később, a maga helyén.
A bányába érkezéskor kiderült, hogy nemcsak a kiállított tárgyak megtekintése ingyenes, hanem az egyórás földalatti látogatás is ingyenes! Imádom a velszieket! A kiállítás egy olyan helységben indult, ahol fényképek voltak a falon és sorba kellett állni a leereszkedéshez. Mit állni, ülni: a teremben olyan padok voltak, amin valaha maguk a bányászok ültek, a leszállásra várva. A padok sötétbarnára cserződött fája jól jelezte, hogy nem tegnap készültek.

 A fiúk a bányában dolgoznak

Közben egy monitoron lehetett látni az elöl levők beöltözködését és beszállását a kasba. Mi is ideértünk és megismerkedtünk a vezetőnkkel, aki maga is bányász volt, ötvenvalahány éves volt, és persze nagy dumás – gondolom, ezért lett kiválasztva vezetőnek. Aztán kaptunk sisakot lámpával és beszálltunk a kasba. Leértünk és egyik ámulatból a másikba estünk. Megtudtuk, mi az, hogy sötét van. Odalenn a sötétség olyan áthatolhatatlan, amit idefenn nehéz elképzelni. Megnéztük a járatokat, aknákat, a bányalovak istállóját, a szerszámokat, a Davy lámpát, ezt ráadásul működés közben: Palackból engedtek metánt rá, hogy lássuk, milyen az, amikor a sújtólégre figyelmeztet! Megtudtuk, hogy a collierek tubákkal tisztították az orrukat, valamint meghallgattunk egy rakás személyes sztorit. Miután feljöttünk, külön odamentem és lekezeltem az öreggel, megköszönve a vezetést. Tudta, hogy magyarok vagyunk és látszott, hogy jól esett neki.
Továbbmenve meglepve tapasztaltuk, hogy a többi helyen levő, teremfelügyelő ex-bányászok mind megtudták, honnan jöttünk! Mindenütt megkaptuk a személyre szóló vicceket. Kijövetkor: „If you’re Hung(a)ry, eat a Turkey! Hahaha…” (nem pulykát, törököt, érted?) nevetett az egyik a saját viccén kedélyesen. A bánya-szimulátor felügyelője pedig közölte, hogy csak 2 magyar szót ismer: „Ferensz Puszkasz”. Maga a bánya-szimulátor is egy zseniális demonstráció-sorozat a fejtési módszerekről. Olyannyira kidolgozott, hogy az egyik helyen mondják, hova nézzünk, de valamiért mindenki félreérti. Ekkor megszólal egy vetített figura, hogy ne arra, hanem erre nézzünk. A bányász idegenvezetők mindenütt hangsúlyozták, hogy erre a legbüszkébbek 

A bányamúzeum látképe, a háttérben Blaenafon házai

Itt nem csak maga az akna a látnivaló: Működik a gépház, az udvaron odavaló limlomok vannak, a kantin a büfé, a telefonközpontban felvételről a szokásos, bányászok közötti kommunikáció hangjai hallatszottak, természetesen a helyi bányász-szlengben. Az ősrégi gépház éktelen nyikorgása ellenére biztonságosa ereszti és emeli a kast a látogatókkal. Az öltözőben történeti kiállítás a mély völgyek népének életéről. Az öltözőszekrények egy-egy jellemző bányász-foglalkozás kellékeivel és ruháival vannak berendezve (vájár, robbantómester, csillés, bányamentő, stb.) Az egyik teremben a bányászcsaládok mindennapi életét bemutató videót egy szárítókötélre ruha-csipeszelt lepedőre vetítették. A fürdőben vízcsobogás és viccelődő, kurjongató szénbányászok hangjai. És még millió ötlet. Csak bólogattunk, amikor megtudtuk, hogy az előző évben az év múzeuma lett. Mi már tudjuk, miért pont ők.