Ami magyarul annyit tesz, hogy Welcome to Wales.
Vagyis angolul, de ez most (majdnem) mindegy. Mindenesetre ha szereted a jó sört és a sok mássalhangzót, de már unod a cseheket, ne is keress tovább: Irány Wales.
Wales zászlója a sárkánnyal
Szinte mindenki olvasta már Arany János Velszi bárdok c. költeményét, de hogy hol van maga ez az ország, azt már kevesebben tudják. Hát Angliától nyugatra, oda (no meg Skóciába) húzódtak vissza a kelták az angolszászok elől. Saját nyelvük van, hagyományaik, vonzódnak a kő- és gerenda-körökhöz, ők építették Stonhenge-et. Papjaik druidák és már ez is mennyivel jobban hangzik, mint az, hogy Tisztelendő úr. Arthur király, Merlin, bárdok: megannyi kúl dolog, nem beszélve a divatos nonfigi tetkók legtöbbjéről, amik szintén kelta motívumok. Tehát ne mondja senki, hogy nem hallott a keltákról soha.
Bréking nyúz: Kelta temető Borsodban. Szóval a kelták közöttünk (is) éltek/élnek?
Nálunk ez a dolog úgy kezdődött, hogy a nejem legjobb barátnéja kiment dolgozni oda. És mi meglátogathattuk, mi több, ott alhattunk nála. Ez olyan gesztus volt, amelyet nem győzünk eleget megköszönni és amit mi sose tud senki majd űberelni. Neki mégis sikerült: autót is bérelt nekünk. Kész voltam és hálás vagyok, azóta is.
Első lépésként valamikor a tavasz folyamán megvettük a fapados repjegyet Bristolba és retúr. És persze néhány héttel az utazás előtt törölték a járatunkat, amit ingyen átírhattunk egy másikra. Csak éppen nem volt ilyen lehetőség a neten. Mindössze 50 rugót akartak legombolni érte. És megint csak kinek köszönhettük, hogy mégis ingyen sikerült egy odakinti telefon segítségével? Igen, jól sejtitek. Szóval hálásak vagyunk, na, és össze is tesszük a kezünket szépen, illedelmesen.
Ellátmány fapados utasoknak :-)
Amikor az utazás előtti napon itthon elkezdett szakadni az eső, akkor úgy gondoltam, hogy ez remek akklimatizáció a Brit szigetek időjárására. Ehhez képest egy verőfényes hétfőn megérkeztünk Bristol repterére, amihez képest még Ferihegy 1 sem tűnik annyira vidékinek. Legfeljebb lepukkantabbnak. Megcsodáltuk a bristoli Suspension Bridge-t meg a hidat Anglia és Wales között, amin csak Wales felé kell fizetni, Anglia felé nem. Ebből is látszik, melyik országot tartják többre… a bristoli hídról/hidat sajna nem volt alkalmam fotózni, a tengeri híd meg olyan fazonú, mint amilyen a megyeri (Chuck Norris, Colbert, Zrínyi, stb.) lesz.
Amikor megérkeztünk Orsihoz, kiderült, hogy egy szigeten lakik: Barry Islandon, pár km-re Cardyfftól. Ez egy olyan sziget, aminek homokos tengerpartjai partjai és mutatós homokkő sziklafalai vannak. Meg egy vidámparkja, amit kihagytunk, de dodgemezni nálunk is lehet az Electrolux majálison. Viszont tettünk egy nagy sétát a szigeten ahol megdöbbenésünkre fuksziák és pálmák is voltak. Szóval az óceáni éghajlat tényleg enyhe, bár Orsi szerint ne itéljünk elhamarkodottan addig, amíg nem tapasztaltuk meg a téli viharokat. Ezt akkor épp kihagytuk, de csak azért, mert éppen nyár volt.
Az első pillantás az ideiglenes otthonunk lépcsőjéről
Szóval megérkeztünk, elmentünk sétálni. Megcsodáltuk a tengerpartot – Áron azonnal cipőt le és irány a víz- a növényzetet, majd egy kis vacsit tartottunk a „The Ship” nevű étteremben és én is leguríthattam egy english bittert, ami egy sörfajta és a szívemnek oly kedves volt mindig. Este még megbeszéltük a másnapi programot és megcsodáltuk a lakás vicces épületgépészeti megoldásait, ami olyannyira jellemző a brit otthonokra. Minket leginkább gyermekkorunk egyik TV sorozatára, a „Buszon”-ra emlékeztettek. De valahogy ettől volt mégis ismerős és otthonos az egész.
Az utca melletti öböl, ami strand is. Wales-i zászlóval középen
Másnap elmentünk a Welszi élet múzeumába, ami St Fagansba. Ez nagyon közel volt Barry-hez és jó akklimatizáció volt a vezetésben is. A Museum of Welsh Life tulképp egy roppant igényes skanzen. És ingyenes.
Leparkolt hajók a szárazföld és Barry Island közötti gát mellett
Erről az ingyenességről annyit, hogy a kellemes meglepetést 6 másik követte: kiderült, hogy Wales legfontosabb múzeumai, ami az itteni emberek történelmével, életével, munkájával és hagyományaival kapcsolatba hozható, az mind ingyenes. A National Museum, a Museum of Welsh Life, a Big Pit Mining Museum, a Roman Legion Museum Carleonban: amikben voltunk. Sajnos akad, ahol nem voltunk: a Waterfront és National Wool Museum valamint a National Slate Museum. Szóval arrafelé van elképzelésük arról, hogy mit jelent, amikor a turizmust fel akarják futtatni. Magukról a kiállításokról majd a nekik megfelelő helyen.
A Kennixton farmáz a skanzenben. Belül is pöpec volt.
Most vissza a welszi élet múzeumához.
Sajnos, sosem voltam egyik magyarországi skanzenben sem. De ha már skanzen, akkor ilyennek kell lennie. Mindenütt a különböző korszakból származó házak, persze a legaprólékosabban berendezve. És élet van bennük! A XX. század eleji házban sütit sütnek, a vízimalom és gyapjúfeldolgozó üzemel, a őshonos háziállatok mindenfelé. A pékségben pékárut vehettünk, a sütit is megkóstolhattuk volna, de elfelejtettünk időben visszamenni. A kémény nélküli kelta kunyhóban tűz égett, hogy el tudjuk képzelni milyen az, amikor nyílt tűzhely van egy kémény nélküli házban. Hát ott volt füst. Csípte is a szemünket. A XV. századi kőházban egy bölcsésznek látszó fickó beszélt Wales Edward-féle meghódításáról Ismerős? Hát persze, Edvárd király, angol király, léptet fakó lován. Akkoriban az volt a bevett módszer az Anglia elleni háborúra, hogy az aktuális hódító elhajózott Wales-be, felbérelte a helyi íjászokat, akik a kor európai legjobbjai voltak. (Mi magyarok tudjuk, hogy csak azért, mert addigra a minket földbe döngöltek a németek meg I. István rendeletei.) Ez persze csípte az angol uralkodók szemét, mint a nyitott tűzhely füstje és ezért lerohanták Wales-et. Ám a hódító Edvárd király úgy látta jónak, hogy egyezkedjen a helyi nemesekkel, egyfajta autonómia lehetőségét megcsillantva: azt ígérte, olyan embert ültet a wales-i trónra, aki nem tud angolul. Így is tett: a saját elsőszülött, ám még csak csecsemőkorú fiát tette oda. Na az tényleg nem beszélt angolul, viszont azóta a wales-i herceg a trónörökös. (Most éppen ugye a lapátfülű Károly.) Szóval nem árt résen lenni, ha az angolok igérnek valamit neked.
Farmház 1544-ből. Itt tudtam meg miért a welszi herceg a trónörökös
A kedvencem a bányász-kolóniai sorház volt: a XVIII században épült, egy rakás kétszintes, hihetetlenül pici egymáshoz ragasztott lakásból állt, terméskő falakkal. Egészen a hetvenes évekig használták őket és minden lakás egy jellemző korszak bútoraival volt berendezve. Eredeti, viktoriánus, a nagy háború előtt, után, 50-es évek, minden. Lenyűgözött. Előttük olyan apró konyhakertek, hogy egy japán ember is elismerően csettintene. A paradicsom éppen érett az apró ágyásokban. Természetesen a kerti szerszámoskamrák sem hiányoztak.
Lindab-lemez helyett. Egy barátságosab külsejű Tesco
Este még Tescoba mentünk, ahol vettünk ezt-azt. Ott azért kissé igényesebb holmik voltak teszkó-gazdaságosak és az épület látszólag cseréppel volt fedve és egész jól nézett ki. Itthon kiderült, hogy a tető csak a széleken cserepes, máshol teljesen szokványos lindab-lemez, de akkor is. Nekem bejött.
Még néhány kép a skanzenből:
Árpaföld a skanzen közepén és egy tanyaház
A kelta falu rekonstrukciója. A kunyhókban vágni lehetett a füstöt, de ettől hiteleseb az egész. Ez is ugyanolyan jellemző részlet, mint a bútorok vagy az edények.
Másik farmház.
A vízimalom bejárata. Természetesen minden alkatrésze mozgott és működött.
Egy hangulatos kis lugas a kastélykertben. szinte biztos, hogy nem az előző nap kezdték kialakítani. A kint látott kertekről egy posztot simán írhatnék, de nem vagyok szakember
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.